Talent program

A program célja, hogy azokat a gazdaságinformatika iránt érdeklődő hallgatókat szakmailag tovább képezze, akik a Budapesti Corvinus Egyetemre járnak. A 4 féléves tehetséggondozó program úgy lett összeállítva, hogy megfelelően illeszkedjenek az egyetemi tanórák felépítéséhez, továbbá vállalati partnereink olyan gyakorlati projektlehetőségeket kínálnak az egyes félévek végén, ahol a tagok kipróbálhatják és felmérhetik a szemeszter közben megszerzett tudást. A cél a strukturált szakmai fejlődésen túl, hogy minden tagunk megtalálja az informatikának azt a szegmensét az alapképzés végére, amivel a későbbiekben szívesen foglalkozna és betekintést nyerhetett abba a gyakorlat orientált oktatáson keresztül.

I. szemeszter

Ebben a félévben, a Talent Program arra helyezi a hangsúlyt, hogy minden új tagunk megismerje a szervezetünk működését a Quest feladatok segítségével, valamint a partnereinket a céglátogatások kapcsán.

II. szemeszter

A program második szakaszában elkezdődnek a kurzusok, amelyet a partnervállalatok tartanak meg. Mindenki választhat melyiket kívánja végigcsinálni. Továbbá ebben a félévben már mindenkinek megvan a feladatköre a szervezetben.

III. szemeszter

A 3. félévben tovább folytatódnak a szakmai kurzusok, azonban már építve az előző félévben megszerzett tudásra. A tagjaink önkéntes alapon részt vehetnek a Youth Business Group által szervezett különböző témájú tréningeken is.

IV. szemeszter

A program kötelezően elvégzendő része eddig a félévig tart. Itt a fókusz az eddig megszerzett tudás és szakmai tapasztalat kiegészítésén és felhasználásán van.

Elvégzett quest

Céglátogatás

Talent Program kurzusok száma

Karrierutak

Business Intelligence 

  • Bevezetés a BI rendszerekbe
  • ETL
  • SQL
  • Modell építés
  • Adatvizualizáció
  • Adatbázis rendszerek
  • Döntéstámogatás
  • Riporting rendszerek

IT Consulting

  • Tanácsadás alapjai
  • Soft skillek fejlesztése
  • Projektmenedzsment
  • Ügyfélinterjú
  • Benchmarking
  • Piackutatás
  • Módszerek az üzleti tervek implementációjára
  • Hatékonyságmérés

Software Development

  • Scoping & priorizálás
  • Projekttervezés
  • Erőforrás tervezés (pénzügyi, hr)
  • Technikai specifikációk
  • Agilis / Scrum
  • Controlling
  • Termék életciklus menedzsment
  • Minőségbiztosítás
  • DevOps
  • Portfóliómenedzsment
  • Kockázatmenedzsment
  • Lean / Six Sigma
  • IT architektúra

 

LEVEL I.

BIT CLUB  MŰKÖDÉSÉNEK MEGISMERÉSE

 

Céglátogatások

Közösségépítés

Mentorprogram

Questek

LEVEL II.

KARRIERÚT KIVÁLASZTÁSA

 

Business Intelligence:

Bevezetés a BI rendszerekbe, ETL és SQL

IT Consulting:

Tanácsadás alapjai, Soft skillek fejlesztése, Projektmenedzsment

Software Development:

Scoping & priorizálás, Projekttervezés, Erőforrás tervezés (pénzügyi, hr), Technikai specifikációk

LEVEL III.

SPECIALIZÁCIÓ

 

Business Intelligence:

Modell építés, Adatvizualizáció, Adatbázis rendszerek

IT Consulting:

Ügyfélinterjú, Benchmarking, Piackutatás

Software Development:

Agilis / Scrum, Controlling, Termék életciklus menedzsment

LEVEL IV.

KARRIERFELKÉSZÍTÉS

 

Business Intelligence:

Döntéstámogatás, Riporting rendszerek, Magasabb szintű Adatvizualizáció

IT Consulting:

Üzleti terv implementáció, Hatékonyság mérés

Software Development:

Minőségbiztosítás, DevOps, Portfóliómenedzsment, Kockázatmenedzsment, Lean / Six Sigma, IT architektúra

LEVEL IV+

PROJEKTEK – VERSENYEK

 

A Level4+ keretein belül tagjaink önálló tanulási tevékenységeit támogatjuk, amely magába foglalja a TDK-t, a versenyzést, valamint a gyakorlati projekteket is.