A 2018/19-es tanév első céglátogatásra került sor november 8-án, ami többek között az újonnan indított Talent Program üzleti intelligencia – Business Intelligence – karrierútjának bemutatására is kitűnő lehetőségeként szolgált.

Az üzleti intelligencia önmagában nagyobb halmazt foglal magába; tartalmazza azokat az alkalmazásokat, legjobb technológiákat, eszközöket – természetesen beleértve a különböző infrastruktúrákat is -, amelyek lehetővé teszik olyan információk megszerzését és felhasználását, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy az üzleti teljesítmény hatékonyságát és eredményességét megnöveljük. Üzleti intelligenciai megoldások megfelelő felhasználásával optimalizálhatjuk a belső folyamatokat, növelhetjük a működés zökkenőmentességét, mindemellett új bevételi forrásokhoz juthatunk és komoly piaci előnyre tehetünk szert. Óriási, sok esetben strukturálatlan adattömeget kezelve, új lehetőségeket fedezhetünk fel, a szükséges lépéseket megtéve.

A céglátogatási alkalomra a Vodafone Hungary Zrt. munkatársai, Szőke József, a vállalat CVM részlegének vezetője, Tamás László, Lead Data Scientist, készült prezentációkkal és anyagokkal, majd ezek után két, jelenleg a vállalatnál dolgozó korábbi gyakornok beszélgetett velünk, hogy megosszák tapasztalataikat azt illetőleg, hogy mivel is foglalkoznak jelenleg a BI-on belül, amivel bátrabban indulhatunk tovább az IT világában.

Előadásaik részletes beszámolóként szolgáltak az üzleti intelligencia karrierútról, és sokunkban fel is keltették az érdeklődést a terület iránt, ritka pillantást engedve a szakma belsejébe.

A délután folyamán szó esett általános, és speciális felhasználásokról is, hiszen a Vodafone különösképpen kiterjedt termék és szolgáltatásportfóliója (elemzés, szolgáltatás, mind kis- és nagyvállalati megoldások) hűen tükrözi a legjobb elérhető technológiákat. Érdemes megjegyeznünk, hogy mindemellett a Vodafone Group globális bevétele több, mint 47,6 milliárd euró volt 2017-ben. Az vállalat tehát számunkra mindenképp egy meghatározó szereplő, mivel minden olyan tulajdonságot magába foglal, amit egy gazdaságinformatikus elsajátítani igyekszik egyetemi évei alatt.

Az első előadásban először egy általános képet kaptunk a Vodafone Group működését illetőleg, tevékenységeik mikéntjeikről, a magyarországi kollégák jelen helyzetéről. A prezentáció mindezen által alapul szolgált a délután elkövetkezendő részeinek, amikor is mélyebben elmerültünk az üzleti intelligencia rejtelmeiben, a Vodafone-os kollégák vezetésével.

A következő szakaszt Szőke József mutatta be, amikor is beszámolt a telekommunikációs iparban felhasznált üzleti intelligenciai alkalmazásokról, pontosabban némely a Vodafone Hungary által is implementált technológiáról. Többek között megemlítette, hogy a telekommunikációs iparág komoly kihívások előtt áll a verseny, technológiai változások, növekvő vásárlói kereslet és új jogi kötelezettségek terén, ami hatalmas nyomást helyez mindannyiukra. Elmondta, hogy az egyik legkomolyabb ilyen kihívás jelenleg az általuk előállított, és szándékosan is begyűjtött hatalmas adathalmaz feldolgozása és hasznosítása. Ezen adatok eredményes, BI megoldásokkal történő elemzése által nem csupán piaci előnyre tehetnek szert vállalataik, hanem új, jobb szolgáltatásokat is előállíthatnak fogyasztóiknak, megrendelőiknek.

Ezek után Tamás László Lead Data Scientist vette a kezébe a projektor távirányítóját, hogy bemutassa nekünk a Data Science területet, ahol csapatával küzd a felgyülekvő adattengerrel. Ahogy elmondta, majdnem minden komoly versenyző a telekommunikációs piacon felismerte az adatelemzésből származó lehetőségeket a folyamatok fejlesztésére és profitjai maximalizációjára. A már létező, kiépített infrastruktúra további fejlesztését illetőleg elmulaszthatatlan, hogy figyelembe vegyék a mögöttes, korábban elhanyagolt tartalmakat is.

Kiemelte, hogy stratégiai valós idejű adatvizualizációval és adatelemzéssel a telekommunikációs jobb információ forrásokat szerezhetnek döntéseik támogatásához, amik nagyszerű jövőbeli lehetőségeket tárhatnak fel.

Összességében a délután interaktívan telt, tagjaink folyamatosan kérdezhettek az előadóktól, akik ezekre készségesen válaszoltak. Köszönjük a felejthetetlen élményt és a lehetőséget! Reméljük számos tagunk érdeklődését felkeltette a BI karrierút.

Körmendy Imre Boldizsár, Várhegyi Botond